Mesterséges intelligencia az egészségügyben

A tudósok eddig hagyományosan fizikai modelleket alkalmaztak a gyógyszerek  fejlesztése közbeni mellékhatások megjelenítésére. Ennek most vége.

A 4G technogiával virtuálisan sokkal finomabb mozgások érhetők el mint a tipikus bot vagy görgős join stickel

A 4Sight ma már lehetővé teszi a gyógyszerfejlesztők számára, hogy virtuálisan konkrétan megragadják a virtuális molekulákat, hogy megnézhessék, hogyan mozognak és reagálnak az ingerekre. A gyógyszerkészítés kulcsa, hogy megtalálják a molekula megfelelő alakját, hogy illeszkedjen a megcélzott fehérjébe. Ha rossz alakzatot kapnak a fejlesztés során,  a molekula nem lesz képes hozzákapcsolódni vagy akár beilleszkedni a környezetébe, ezzel számos mellékhatást okozva a szervezetben. “A nagyon bonyolult molekulák mozgatása sokkal könnyebb, ha virtuálisan megfoghatjuk  őket, mint ha a számítógép billentyűzet egerével próbálkozunk ugyan ezt megtenni” – mondta Craig Fox, a C4X Discovery tudományos vezetője. A vállalat szerint az új  technológia hozzájárulhat a gyógyszer kutatás során még mindig érezhető járulékos mellékhatások csökkentéséhez, sőt lehetővé teszi a különböző helyszíneken dolgozó tudósok számára, hogy ugyanabban a virtuális helyiségben dolgozzanak nagyobb sikereket elérve. “Általában  10 és 12 évig tart míg egy gyógyszert a koncepciótól a piacra visznek” – mondja Fox. “Gyakran úgy írják lea folyamatot, mintha egy tűt próbálnának megtalálni a szénakazalban.” Ez így rendkívül drága. A Tufts Gyógyszerfejlesztési Tanulmányi Központ szerint átlagosan 2,6 milliárd dollárba kerül egy új receptre kapható gyógyszer kifejlesztése, amely piaci jóváhagyást kaphat.

Üdvözlendő minden olyan technológia, amely elősegíti a fejlesztési folyamatok felgyorsítását és kevésbé fárasztó a tudósok számára. Ezért a C4X Discovery a korábbi videojáték-fejlesztőt, Phil Muwanga-t felbérelte a vezető kódoló feladatához. “A szoftver ugyanaz, mint egy játék,” mondja Muwanga, “van egy felhasználói bázis, amelynek segítségével megpróbáljuk újra és újra elvégezni a feladatokat, s mindezt szórakoztató és intuitív módon.”


A 4Sight lehetővé teszi a tudósok számára az egyedi 4-D adatok (tér és idő mérése, valamint hossz, szélesség és mélység mérése) megjelenítését, amelyeket a C4X Discovery felhalmozott a kis gyógyszermolekulákra. “Olyan tudományos eszközt Készítünk, amelyet a tudósok a mindennapi életük javítására használhatnak” – mondja Muwanga. “A játékiparból származom, és ezt a feladatot is játékként kezelem – az emberek itt is ugyanúgy kölcsönhatásba lépnek  egymással mint egy játék alatt.

A virtuális valóság megmutatta lehetőségeit az egészségügy más területein is. Ma már az orvosi képzés eszközeként használják, például a hallgatók az emberi anatómiát szimulációval tanulják meg, vagy a sebészek arra használják , hogy felkészüljenek a bonyolult műtétekre, sőt fájdalomcsillapító eszközként is felhasználták már. A Grand View Research 2017. évi jelentése szerint az egészségügyi ellátás mesterséges és virtuális valóságának globális piaca 2025-re eléri az 5,1 milliárd dollárt. A legnagyobb gyógyszergyárak felismerik a virtuális valóság eszközeinek lehetőségeit. A Novartis is ezeket az eszközöket használja a gyógyszer-tervezési folyamatban, de a Pfizer is kísérletezett már az alkalmazásokkal a klinikai vizsgálat tervezésétől a gyártásig. “Úgy gondoljuk, hogy a magával ragadó technológiák a jövőben kognitív viselkedési segítséget nyújthatnak, sőt a hamarosan távegészségügy is megvalósulhat “ – mondja Jim Mangione, a Pfizer feltörekvő technológiák igazgatója.

forrás: https://edition.cnn.com/2019/06/25/business/virtual-reality-scientist-drug-discovery/index.html

Go2maps Group

Kategória: Egyéb