A magyarok az ujjukat használják

Mindössze néhány éve elérhető az ujjlenyomat-olvasó és lassan teljesen kiszorítja a korábban népszerű jelszavas és a feloldómintás védelmet. A magyarok többsége nyitott az új technológiára, de a legfontosabb szempont a biztonság marad.

A Huawei kutatott és azt az eredméynt kapta, hogy a legnépszerűbb képernyő-feloldási mód a magyar okostelefon-felhasználók körében ujjlenyomat-olvasó.   A Huawei által végzett online felmérés 2018. július 26. és augusztus 2. között zajlott 7068 felhasználó bevonásával.

A kutatás során a feloldómintát, a jelszavas feloldást, az ujjlenyomat-olvasót és arcfelismerő technológiát is értékelték a válaszadók, akik közül a legtöbben – a kitöltők mintegy 60%-a – elsődlegesen ujjlenyomat-olvasó feloldási módot használ.  Az okostelefonokban a 2010-es évek elején felbukkant technológia mára beelőzte a sokáig egyeduralkodó jelszavas védelmet, amely ugyan még mindig a második legnépszerűbb eljárás, de már csak a felhasználók 41%-a használja.

A sokáig népszerű feloldóminta felett viszont lassan eljár az idő, már a felhasználók harmada sem alkalmazza. A 2016-ban megjelent arcfelismerő technológiát bár egyelőre kevesen használják (11,6%), de a felhasználók ezt tartják a legmodernebb feloldási módnak, és többségük szívesen ki is próbálná a jövőben.  Ugyanakkor csak ezen technológiáért a válaszadók 60%-a nem vásárolna készüléket. Érdekesség, hogy a kitöltők 16%-a egyáltalán nem alkalmaz semmilyen képernyőfeloldási-módot, míg a válaszadók negyede (24%) már összes létező megoldást kipróbálta.

Kiemelten fontos a magyar okostelefon-használók számára az adott technológia megbízhatósága: a csúcskategóriás megoldásként számon tartott arcfelismerés egyelőre biztonsági szempontból kevésbé elfogadott a userek körében, igaz, egyelőre keveseknek van tapasztalata ezzel a technológiával. A legbiztonságosabb feloldási lehetőségnek a válaszadók mintegy kétharmada (68%) az ujjlenyomat-olvasót tartja, ezt követi az arcfelismerés (16,9%), valamint a jelszavas védelem (11,1%).

source:Huawei, computerworld

Go2maps Group

Kategória: Egyéb