Történelmi túra a Gyulai várban

Gyula vára

Békés megyében, Gyula belvárosában található az 1400-as években épült vár, ami Európa egyetlen épségben maradt téglavára. Rengeteg turista látogat el ide, hiszen ki ne töltené szívesen idejét a Gyulai várkertben sétálgatva? A Várfürdő közvetlen szomszédságában pillanthatod meg a város jelképévé vált gótikus stílusban épült védelmi vonalat. A vár építését Maróti János, macsói bán kezdte meg az 1400-as évek elején. 1445-ben szentelték fel a várkápolnát. Mátyás király fiához, Corvin János nevéhez fűződnek a belső vár lakóépületei, az ötszögletű torony helyett korszerű ágyútornyot emeltetett, a ma is álló rondellát.

552-ben vált királyi várrá, a törökök 1556-ban foglalták el. A törökök kiűzését követően egy ideig a császári katonaság őrizte, majd 1700-ban megszűnt végvári szerepe, levéltárként, vármegyeházként működött. A vár és a vármúzeum helyreállítása és felújítása 2005-ben fejeződött be. Egész évben színes kulturális és gasztronómiai programok várják az ide látogatókat. Corvin Jánosról kapta nevét a múzeum, amelynek állandó kiállítása betekintést nyújt a vár mindennapjaiba. A bástya szinte egész évben látogatható, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Gyula városára. Ha erre jársz, látogass el a csónakázótóhoz, amely a vár és a Várfürdő között terül el, nyáron csónakázhatsz, télen pedig korcsolyázhatsz! Ne hagyd ki a Gyulai Várszínházat sem, ami 1964 óta működik a vár falai között és nyaranta szabadtéri előadások színhelyeként szolgál. Válts jegyet időben!

 

Go2maps Group