Még az apácáknak is megvolt

Még a margitszigeti apácák is elmondhatták magukról, hogy Tápiószecső náluk is megfordult.

A településről az első okleveles említés még IV. Béla uralkodásának idejében 1264-ben tették. IV. Béla a települést az akkori birtokosoktól, Uza fiaitól az elkövetett bűneik miatt elkobozta és tovább adományozta a margitszigeti apácáknak. Hogy miért pont nekik? Nos, nem szent cselekedetből, egyszerűen adódott a lehetőség, hogy családon belül tartsa a települést. A Margit-szigeti Domonkos-kolostor alapítása ugyanis szorosan kapcsolódik Árpád-házi Szent Margithoz, aki IV. Béla és a bizánci származású Laskaris Mária 1242-ben született lánya volt. Margit 1252-től 17 apáca társával együtt a számára alapított nyulak-szigeti kolostorban lakott. (Budapest, Margit-sziget) Ám, az apácáknak nem kellett a település, és egyszerűen lemondtak róla. Aztán kisebb huzavona után a falu az 1300-as évek végé felé, Szecső néven a Kartal nemzetség család birtokába került, akitől Bátori István 16 000 forintért vette meg, hogy aztán úgy körülbelül száz év múlva már mezővárosnak nevezhessék a falut a  vásárok és a pezsgő életet miatt. A törökök valahogy megkímélték ezt a régiót, ezért nagy kár nem érte a térséget. Jóval később,  1754-ben Grassalkovich Antal és Esterházy Pál birtokában is megfordult a falu. Egy igazán maradandó emlék maradt a múltból a legendákon kívül, a  17. század óta álló római katolikus templom, amelyet 1741-ben átalakítottak, 60 évvel később újraöntötték a harangot, majd oltárképet festették, és 15 év múlva a tetőszerkezet is megjavították, sőt 1877-ben pedig az egész templom felújításra került.

1950-ben megalakult az Egyetértés mezőgazdasági termelőszövetkezet és a Gobelin Háziipari Szövetkezet.

Mai látnivalók: a nagyközség legrégebb óta fennálló épülete a Szent Miklós püspök tiszteletére felszentelt Római Katolikus Templom és a hozzá kapcsolódó parókia, 1790-ből. A Magdolna-telepen található Hevesy-kastély, a horgásztó és szabadidő komplexum.

Járd be a helyet virtuálisan !















szövegforrás: wikipedia

Go2maps Group

Kategória: Egyéb