A telóddal szörfölj kicsit Gödöllőn

Sisi” kedvenc városa 3D bejárás helyszínévé vált

a 18. században a labanc Habsburg tisztviselő magyarbarátnak nem mondható Grassalkovich Antal birtokai központjává vált település. Ő építtette a kastélyt (még nincs virtuálisan bejárhatóvá téve) a református templom felhasználásával, majd  a Grassalkovich család kihalása után végül egy belga bank tulajdonába került. Az uradalmat a magyar állam visszavásárolta a belga banktól, és koronázási ajándékként állandó használatra felajánlották az éppen uralkodó család számára, mely akkor éppen I. Ferenc József és Erzsébet királyné („Sisi”) volt. A kastély a királyi család egyik kedvenc nyaralóhelyévé vált, több nyarat is itt töltöttek el, Erzsébet királynénak pedig állítólag a kedvenc nyaralóhelye volt.

A városban letelepedett cégek által biztosított munkahelyek a város 30 km-es körzetében élők számára bőséges álláslehetőséget kínál. A helyben lakók 40%-a a városon kívül dolgozik, túlnyomó részt Budapesten. A város 11 intézménye az ország bármely részéről már okostelefonnal is megnézhető a Google térképen 3D virtuálisan bejárható formában, akár VR szemüveggel, lássuk

Polgámesteri Hivatal Ügyfélszolgálat 1.

Polgámesteri Hivatal Ügyfélszolgálat 2.

Go2maps Group